4. A tizek tanácsa

Oszrhoéné őstörténetében a következő fontos állomást a tizek tanácsának története jelentette. Ez a történet már évszázadokkal későbbre, az Asszír Birodalom hanyatlásának végóráiba repít bennünket. Kr. e. 669 és 626 között Assur-bán-apli uralkodása alatt Asszíria a fénykorát élte. Határai Egyiptomtól Indiáig terjedtek, városaiban hatalmas építkezések folytak, országútjain élénk kereskedelem folyt. Ahogy a korabeli himnusz is mondja:

„A zöld mezőkön béke élt,
A föld simult, mint a tiszta olaj.”

A királyt a korabeli források bölcs, művelt tudósként tisztelték, holott a valóságban véreskezű tömeggyilkosnak bizonyult: miután testvéreivel végzett, a lázadozó elnyomott népek ellen fordult, és kegyetlen hatékonysággal vágott rendet közöttük. Egész városokat rombolt a földig, népcsoportokat deportált, vaskézzel tartotta egyben a birodalmat. Halálakor azonban nem akadt olyan rátermett trónörökös, aki ugyanezt utána tudta volna csinálni. Szín-sar-iskun, Asszíria új királya hosszas belharcokba bonyolódott a királyi udvaron belül meglapuló ellenségekkel. Ez alkalmat adott egy másik sémi nyelvet beszélő népcsoportnak, a dél-mezopotámiai mocsarakban lakó káldoknak, hogy titokban szövetséget kössenek az Iráni-fennsíkon élő médekkel, közösen hátba támadják a babiloni asszír helytartókat, és átvegyék a hatalmat. (Egyes modern interpretációk elvetik a Méd Birodalom létét, mint utólagos történetírói kompilációt.) Rövidesen Nabú-apla-uszur, az őshonos káld (archaizálva: káldeus, egy arámihoz közel álló nyelvet beszélő nép) etnikumú törzsek sejkje Babilon királyának kiáltotta ki magát, Küaxarész méd király pedig Kr. e. 614-ben elfoglalta Asszíria ősi fővárosát, Assurt. A szövetségesek hadereje ezután Kablininél, majd Arraphánál verte meg az asszírok haderejét. Végül hosszas ostrom után, a hagyomány szerint a harmadik rohamban, Kr. e. 612-ben Asszíria akkori nagykirályainak utolsó székvárosa, Ninive is elesett. Az események híre futótűzként terjedt el az egész akkor ismert világban. A Biblia szerint Izraelben Náhum próféta, mielőtt még a város elesett volna, megjósolta és örömmel üdvözölte Ninive pusztulását, amely az asszír uralom alól való végleges felszabadulást jelentette:

„Több a kalmárod, mint csillagok az égen; „vedlett a szöcske, s elrepül”. Felügyelőd annyi van, mint a sáska, írnokod, mint bogarak raja, sövényekben tanyáznak hideg időben, de ha kisüt a nap, elszállnak, azt sem tudni, hová, hol vannak. Elszunnyadnak pásztoraid, Assur királya, feküsznek előkelőid, elszéled néped a hegyeken, nincsen, aki összegyűjtse. Nincs enyhülés romlásodra, sebed gyógyíthatatlan. Aki híredet hallja, mind tapsolnak rajtad; mert kin nem gázolt át mélységes gonoszságod?”

Ninive ostromát mindössze egyetlen asszír herceg élte túl, a dinasztia egyik mellékági rokona, aki egy kicsiny katonai osztaggal átvágta magát az ellenséges vesztegzáron, és kétségbeesett vesszőfutásba kezdett nyugat felé. A herceg, II. Assur-Ubalit később Asszíria utolsó királyaként lett közismert. Vesszőfutásának úti célja elvileg a nyugati tartományok székvárosa, a tizedik (vagy tíz darab? A forrásokból nem lehet egyértelmű következtetést levonni) asszír hadosztálynak állomáshelyéül szolgáló Hdatu lett volna, a mai Arslan Tash, Sanli Urfa (Edessza) tőszomszédságában — ezt azonban soha nem érte el. Valahol Harrán magasságában ugyanis beérték őt a médek seregei, és arra kényszerítették, hogy a városban, a hajdani asszír birodalom legfőbb katonai hadvezéreinek, a turtánuk személyi birtokán keressen menedéket. Azonban hiába számított ez a város a birodalom legerősebb erődítményének, két év ostrom után, Kr. e. 610-ben Harrán is elbukott.
Hdatu uraiig természetesen eljutott az ostrom híre, a területi kormányzó és a hadvezérek mégsem siettek a bekerített II. Assur-Ubalit segítségére. Inkább kikiáltották a „tíz hadvezér”, az Esro-Ejneh (Esrojo) szövetségét. Egyes történészek, mint amilyen az orosz K. B. Matviev (1980-as évek) vagy a török Shemsettin Gunaltay (ciprusi török tanár és forradalmár 1901 körül) erre alapozzák azt a nyelvészeti vélekedést, miszerint Oszrhoéné fejedelemségének neve ebből a „tíz hadvezér” jelentésű szóból ered. Sőt, feltételezhető, hogy a későbbi Oszrhoénéi Fejedelemség államszervezete is innen eredhet, az Abgár-dinasztia uralkodásának éveiben ugyanis állítólag egy tíz főből álló nemesi tanács, a Bet-Esrojo végezte el a kormányzás napi teendőit, később pedig ez alakult át a török elnevezésű On-Dalighá (szó szerinti fordításban: „a tízágú fatörzs”-é), a helyi szír-keresztény egyház presbiteri testületévé.
Ha már az állami hivataloknál tartunk, erről tekintsük át Segal összefoglalóját. Úgy tűnik, a párthus időkben az uralkodó után az első hivatalt a Pasgriba (közép-perzsa „a rangban második”), viselte, ő egyfajta vezírként funkcionált. Hasonlóan magas rangot képviselt az Arabarchos („az arabok ura”), aki talán a hadsereg parancsnoka lehetett. A Nuhadra („polgármester”?) felügyelt a város működésére, ostrom esetén ő szervezte meg a védelmet. A Geziraj talán valamiféle „rendőrfőnök” lehetett, ő felügyelt a város belső biztonságára, a piacok rendjére. Egy érdekes feljegyzés szerint a mindenkori Geziraj a 201-es árvíz után köteles volt októbertől áprilisig a városfalon aludni. Fontos szerepet játszottak még a Sharrire-ok, akik egyfajta a király szolgálatában álló ügynökök voltak. Ilyen Sharrire volt pl. a tabulara, a titkár; de fontos szerep jutott még a Strategos Bahora(főfelügyelő)-nak is. Alattuk szolgáltak az Exceptores, a hivatalnokok.
Akárhogy is, de ez a tíz hadúrból álló szövetség immáron önálló, az elbukott Asszíriától független államnak tekintette önmagát, és majdnem egy évtizedig ez a vágyálom talán még igaznak is látszott. Ekkor azonban II. Assur-Ubalit megnyerte ügyének az egyiptomi II. Nekó (Uhembiré) fáraót (uralkodott Kr. e. 610-595), a Szaiszi Huszonhatodik Dinasztia impozáns tagját (az ő apja egyesítette Egyiptom egy jelentős részét a Harmadik Átmeneti Kor végén, ugyanis a negrid-jellegű Szaiszi dinasztia tagjai eredetileg az asszírok helytartóiként uralkodtak a Nílus-deltában, és pl. filiszteus erődvárosokkal osztozkodtak a hatalmon) aki hadseregével egészen az Eufráteszig nyomult előre. Az egyiptomiak természetesen nem Asszíriát akarták visszaállítani, II. Assur-Ubalit kérése csupán ürügy volt ahhoz, hogy útját állhassák a Babilóniaiak terjeszkedésének. Az egyiptomi sereg útközben elsöpört számos államocskát és országot, többek között a júdeai Jósija király, a legendás vallási reformer haderejét — ez volt a híres Megiddói csata, az eredeti Armageddón — vagy az Esro-Ejneh hadvezéreit. Ezt írja erről a Biblia (Királyok II. könyve):

(3) JOZIJA ÉS A VALLÁSI MEGÚJULÁS

Jozija uralmának (640-609) kezdete
1Jozija nyolcesztendős volt, amikor király lett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Jedidának hívták, és a Bockatból való Adajának volt a lánya. 2Azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen ősének, Dávidnak útján járt, nem tért le róla se jobbra, se balra.
A törvénykönyv megtalálása
3Jozija király 18. esztendejében a király elküldte Safán írnokot, Acaljahu fiát, Mesulam unokáját a templomba, ezzel a megbízatással: 4"Menj fel a főpaphoz, Hilkijához, hogy öntse együvé azt a pénzt, amelyet az Úr templomába vittek, s azt, amelyet a küszöb őrei a néptől beszedtek. 5Át kell adni azoknak a mestereknek, akik az Úr templomában a felügyeletet ellátják, hogy adják oda az Úr templomában dolgozó munkásoknak, akik a templom kijavításán fáradoznak, 6az asztalosoknak, az építőknek és a kőműveseknek, s vegyenek rajta fát és faragott követ a templom javításához. 7De nem kell őket elszámoltatni a nekik átadott pénzről, mert hűségesen és becsületesen kezelik." 8Akkor Hilkija főpap közölte Safán írnokkal: "Megtaláltam a törvénykönyvet, az Úr templomában." És Hilkija átadta a könyvet Safán írnoknak, és az elolvasta. 9Aztán Safán írnok visszatért a királyhoz és közölte vele a hírt ezekkel a szavakkal: "Szolgáid összeöntették, ami pénz volt a templomban, és átadták a mestereknek, akiket felügyelőnek az Úr templomába rendeltek." 10Aztán ezt is jelentette Safán írnok a királynak: "Egy könyvet adott át nekem Hilkija", és Safán felolvasta a királynak.
Hulda prófétaasszony
11Amikor a király meghallotta a törvénykönyv szavait, megszaggatta a ruháját. 12Aztán ezt a parancsot adta a király Hilkijának, Safán fiának, Achikámnak, Michaja fiának, Achbornak, Safán írnoknak és Azajának, a király szolgájának: 13"Menjetek, kérdezzétek meg nekem és a népnek az Urat ennek a könyvnek a szavai felől, amelyet találtak. Mert nagy az Úrnak ellenünk fellobbant haragja, mivel atyáink nem hallgattak e törvény szavaira, nem ahhoz igazodtak, ami benne elő van írva." 14Erre Hilkija pap, Achikám, Achbor, Safán és Azaja elmentek Hulda prófétaasszonyhoz, Tikva fiának és Harchának, a ruhafélék őre unokájának, Sallumnak a feleségéhez, aki Jeruzsálemben az új városrészben lakott, és beszéltek vele. 15Ő azt mondta nekik: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Jelentsétek annak a férfinak, aki ide küldött benneteket: 16Ezt mondja az Úr: Nézd, romlást hozok erre a helyre és lakóira, azt mind (valóra váltom), ami abban a könyvben írva van, amelyet Júda királya olvasott, 17mert elhagytak, és más isteneknek égettek tömjént, engem pedig kezük művével ingereltek. Ezért fellobbant haragom e hely ellen, és nem lohadt le. 18Júda királyának azonban, aki ideküldött benneteket megkérdezni az Urat, mondjátok meg: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szavak, amelyeket hallottál... 19Mert a szíved meglágyult és meghajoltál az Úr előtt, amikor meghallottad, mit mondtam ki erre a helyre és lakóira, azt ugyanis, hogy pusztulás és átok a sorsuk, s megszaggattad ruhádat és könnyeztél színem előtt, én is meghallgattalak - mondja az Úr. 20Ezért ha atyáid közé szólítalak, békében szállsz sírodba, és szemed nem fogja látni azt a pusztulást, amit erre a helyre hozok." Közölték a királlyal a hírt.

A törvény ünnepélyes felolvasása
1Erre a király magához hívatta Júda és Jeruzsálem véneit. 2Aztán elment a király az Úr templomába, s vele Júda férfiai és Jeruzsálem minden lakója, a papok és a próféták és az egész nép apraja-nagyja. És felolvastatta az Úr templomában talált törvénykönyv egész tartalmát. 3Aztán a király az oszlop elé állt, és az Úr színe előtt megkötötte a szövetséget, hogy az Urat követik, szívük, lelkük mélyéből megtartják parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, s valóra váltják annak a szövetségnek a törvényeit, amelyek abban a könyvben írva vannak. S az egész nép magáévá tette a szövetséget.
Vallási megújulás Júdában
4Akkor a király megparancsolta Hilkijának és a második papnak, valamint a küszöb őreinek, hogy hordják ki az Úr templomából az összes fölszerelést, amelyet Baalnak, Aserának és az ég egész seregének csináltak, aztán elégette őket a Kidron mentén a mezőkön, a hamuját pedig Bételbe vitette. 5Elbocsátotta a bálványok papjait, akiket Júda királyai felfogadtak, s akik a magaslati helyeken, Júda városaiban és Jeruzsálem környékén tömjént égettek, s azokat is, akik Baalnak, a napnak, a holdnak, a csillagképeknek és az ég egész seregének tömjéneztek. 6Kivitette Aserát is az Úr templomából Jeruzsálemen kívülre, a Kidron völgyébe és elégette a Kidron völgyében, porrá zúzta, és porát a köznép sírhelyeire szórta. 7Az Úr temploma közeléből eltávolította a kéjelgők lakhelyét, ahol az asszonyok Aserának a fátyolt szokták szőni. 8Júda városaiból magához rendelte mind a papokat, a magaslati helyeket meg, ahol a papok tömjéneztek, Gebától egészen Beersebáig, tisztátalanná tette, és a kecskebakok szentélyét is leromboltatta, amely Józsuénak, a város parancsnokának kapuja előtt állt, ahogy az ember a város kapuja felé haladt, balra. 9A magaslatok papjai nem mehettek föl Jeruzsálemben az Úr oltárára, csak kovásztalan kenyeret ettek, testvéreik közt. 10Ben-Hinnom völgyében tisztátalanná tette a tűzrakó helyeket, hogy többé senki ne küldje fiát vagy lányát Moloch tiszteletére tűzbe. 11Eltávolította a lovakat is, amelyeket Júda királyai a nap tiszteletére az Úr temploma bejáratánál, Netanmelech udvari tisztviselő szobája közelében az új szárnyban felállítottak. A nap szekerét tűzbe vetette és elégette. 12Az emeleti oltárokat, amelyeket Júda királyai emeltek, továbbá azokat az oltárokat, amelyeket Manassze az Úr temploma előudvaraiban építtetett, lerombolta a király, összezúzta és kihordatta, aztán törmeléküket a Kidron völgyébe szórta. 13A Jeruzsálemtől keletre, az Olajfák-hegyétől délre álló magaslati helyeket, amelyeket Salamon, Izrael királya a szidóniak szörnyének, Aserának tiszteletére és Kamosnak, a moabiták szörnyének tiszteletére és Milkomnak, az ammoniták szörnyének tiszteletére emelt, a király tisztátalanná tette. 14A kőoszlopokat összetörette, a szent fákat kidöntötte, helyükre pedig emberi csontokat hordatott.
Vallási megújulás északon
15A bételi oltárt, a magaslati helyet, amelyet Nebat fia, Jerobeám épített, aki Izraelt bűnbe vitte - ezt az oltárt és magaslati helyet is lerombolta, a köveket darabokra törte, porrá zúzta, a szent fát pedig elégette. 16Amikor Jozija megfordult, és meglátta ott a hegyen a sírokat, elküldött, és odavitte a sírokból a csontokat, elégette őket az oltáron és ily módon tisztátalanná tette, az Úr szava szerint, amelyet az Isten embere hirdetett, amikor Jerobeám az ünnepen az oltárnál állt. Amikor Jozija megfordult és tekintete Isten embere sírjára esett, aki ezeket a szavakat mondta, 17megkérdezte: "Miféle sír az, amelyet ott látok?" A város lakói így feleltek: "Isten emberének a sírja, aki Júdeából jött, s mind előre megmondta azokat a dolgokat, amelyeket az oltárnál végbevittél." 18Erre megparancsolta: "Hagyjátok békében! Senki ne háborgassa csontjait!" Így hát érintetlenül hagyták csontjait, s a Szamariából való próféta csontjait is. 19Jozija azokat a magaslati szentélyeket is eltávolította Szamaria városaiból, amelyeket Izrael királyai emeltek, hogy az Urat ingereljék, ugyanúgy elbánt velük, mint Bételben az oltárral. 20A magaslati szentélyek papjait, akik ott voltak, mind feláldozta az oltárokon, és emberi csontokat égetett rajtuk. Aztán visszatért Jeruzsálembe.
A húsvét ünnepe
21A király megparancsolta az egész népnek: "Üljetek húsvétot az Úrnak, a ti Isteneteknek tiszteletére, amint meg van írva a szövetség könyvében!" 22Mert már nem ünnepelték így a húsvétot a bírák korától, akik Izrael fiai fölött ítélkeztek, s Izrael királyai, valamint Júda királyai idejében sem. 23Először Jozija király 18. esztendejében ülték így meg a húsvétot Jeruzsálemben az Úr tiszteletére.
A vallási tisztogatás befejezése
24A halottidézőket és a jósokat, a házi isteneket és a bálványokat, általában minden szörnyűséget, ami csak volt Júda földjén és Jeruzsálemben, sorra eltávolította Jozija, s így teljesítette annak a törvénynek a szavait, amelyeket Hilkija pap az Úr templomában talált. 25Nem volt előtte király hozzá hasonló, aki szíve, lelke mélyéből, minden erejével megtért volna az Úrhoz, Mózes törvénye szerint. S azóta sem született hozzá hasonló. 26De az Úr izzó haragja nem csillapult, amely egykor fellobbant Júda ellen azok miatt a botrányok miatt, amelyekkel Manassze bosszantotta. 27Az Úr ugyanis elhatározta: "Júdát is eltaszítom színem elől, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem."
Jozija uralmának vége
28Jozija történetének többi részét, amit végbevitt, mind megírták Júda királyai történetének a könyvében. 29Az ő idejében Nechó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen vonult az Eufrátesz folyóhoz. Jozija király szembeszállt vele, de az Megiddónál megölte, mihelyt összecsaptak. 30Szolgái szekérre tették és Megiddóból holtan Jeruzsálembe vitték, s ott a saját sírjába temették. Az ország népe fogta Jozija fiát, Joachászt, fölkente és megtette atyja helyett királynak.
(4) JERUZSÁLEM PUSZTULÁSA

Joachász uralma Júdában (609)
31Joachász huszonhárom esztendős volt, amikor király lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Hamutalnak hívták, s a Libnába való Jirmejahu lánya volt. 32Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, mint atyái tették. 33Nechó fáraó azonban Hamat földjén, Riblában foglyul ejtette, és 100 ezüst talentumot és 10 arany talentumot rótt büntetésül az országra. 34Aztán Nechó fáraó Jozija fiát, Eljakimot tette meg apja helyett királynak, és nevét Jojakimra változtatta. Joachászt pedig magával vitte Egyiptomba, ott is halt meg. 35Jojakim megadta a fáraónak az ezüstöt és az aranyat. De kénytelen volt megadóztatni az országot, hogy megadhassa a pénzt, amit a fáraó követelt. A föld egész népe vitte az ezüstöt és az aranyat, ahogyan vagyona szerint mindenkire kivetette, hogy megadhassa Nechó fáraónak.

Azonban Kr. e. 605-ben Karkemis közelében Nabu-kudurri-uszur babiloni seregei útját állták az egyiptomi seregnek, és tönkreverték a fáraó hadait. II. Nekó még ebben az évben meghalt, és ezzel végleg szertefoszlottak az Egyiptom dicsőségéről — vagy éppen a tíz hadvezér függetlenségéről — szóló vágyálmok. Ahogy a bibliai Királyok Könyvének második része is mondja:

„És Egyiptom királya nem vonult ki többé országából; mert Bábel királya mindent meghódított, ami Egyiptom királya alá tartozott, Egyiptom patakjától egészen az Eufrátesz folyóig.”