14. Egy Abgar-fi pikáns kalandjai Trajánusszal

Mint említettük, Szanatruk uralma nem bizonyítható. Az viszont biztosnak látszik, hogy Kr. u. 109 körül az Abgar dinasztia egyik tagja, VII. Abgar bar Ezad visszavásárolta az országot, és tekintélyes pénzösszegekkel biztosította függetlenségét. Erről Dio Cassius számol be.
A következő említésre méltó incidens azokban az időkben játszódott, amikor a Római Birodalom végre legyőzte a zsigeri félelmét, hogy szembeszálljon a rettegett keleti szomszédokkal, és amikor elérkezett az idő, hogy a Nyugat ismét bekebelezze a Keletet, akárcsak Nagy Sándor korában. Persze az Abgar-dinasztia képviselői újra kétes szerepet játszottak a történetben. Az eseményekről majd száz évvel később a római consul-történetíró, a Róma történetét 80 kötetben rögzítő Lucius Cassius Dio Cocceianus számol be. Dio Cassius szerint Kr. u. 114-ben Trajánusz császár megérkezett Antiochiába, hogy megkezdje keleti hadjáratát. Az uralkodó Edesszában ekkor még mindig VII. Abgar bar Ezad volt. De adjuk át a szót a forrásoknak:

„Miután helyőrségeket hagyott hátra a kulcsfontosságú helyeken, Trajánusz megérkezett Edesszába, ahol először találkozott Abgarusszal. Mert bár Abgarusz korábban már többször is ajándékokat és követeket küldött a császárhoz, ő maga, hol ilyen ürüggyel, hol olyannal, de elmulasztott személyesen megjelenni, akárcsak Mannusz, Arábia környékbeli területeinek uralkodója, vagy Szporakesz, Anthemusia uralkodója. Most azonban, részben az ő fiának, Arbandesznek a tanácsára — aki jóképű és büszke ifjú volt, ezért Trajánusz igen kedvelte őt —, részben ez utóbbitól való félelmében, elébe járult az úton, bocsánatot kért és kegyelmet nyert, mert a fiú képességei igen erősen elkápráztatták a császárt. Így hát (Abgarusz) Trajánusz barátja lett és szórakoztatta őt egy fogadáson, majd a vacsora során behívatta a fiát, aki valami barbár táncot lejtett az uralkodó előtt…”

A „görög szerelem” ilyen mértékű jelenléte a politikában aligha jellemző egyedül az ókori Edesszára. Mindenesetre a „sármos fiú” elérte a célját, Trajánusz meghagyta trónusán Abgart, s az esetleges okvetlenkedőket elhallgattatta az a 250 teljesen felszerelt lovas íjász, akiket az edesszaiak bocsájtottak a császári csapatok rendelkezésére. Sőt, hamarosan Antemusia fent említett phylarja is azon kapta magát, hogy fővárosát, Batnae-t Abgar tanácsára megszállják a római seregek. S bár VII. Abgarnak hálásnak kellett volna lennie mindezért, azt látjuk, hogy nem az. Kr. u. 116-ban általános felkelés tör ki a szíriában háborúzó rómaiak ellen, és a hátországi rebellió egyik vezéralakja Abgar. Trajánusz visszatér, hogy megleckéztesse a felkelőket, Edessza ellen a villámsebes Lucius Quietus-t küldi, aki megostromolja és beveszi Niszibiszt, és máris a főváros felé tart. Az elkövetkező vérontásban majdnem kihal az Abgar-dinasztia, és porig ég a város, bár egy Antoninus Pius életrajzból kitűnik, hogy pár családtag (köztük VIII. Ma’nu) a pártusokhoz menekül.
117-ben meghal Trajánusz, és utódja, Hadriánusz visszaállította a status quo-t. Edessza megüresedett trónjára egy bizonyos Pharthmaspat kerül, az Arszakida-dinasztia egy tagja, akit a rómaiak eredetileg párthus bábkirálynak szántak, de közben felkelt ellene a párthus nemesség. Kezdetben áll mellette egy felügyelő is, aki később feleslegessé válik. 123-ra azonban visszatér a meggyilkolt VII Abgar testvére, VII. Ma’nu. Őt nem sokkal később, 139-ben a fia, VIII. Ma’nu követi a trónon.