Nikétas Khóniatés: 1155 körül születhetett a kisázsiai Khónai (korábban Kholossai) városában. Halálának időpontja ismeretlen, a különböző szakmunkák 1213-ra, 1215-re vagy 1216-ra teszik. Kortársai nevezték Akominatosnak is, ez a név azonban mára kikopott a tudományos köztudatból. Testvére Mikhaél Khóniatés volt; őt kísérte el Konstantinápolyba, ahol családi kapcsolatainak köszönhetően már egészen fiatalon hivatalnok lett. Később magas tisztségeket szerzett az Angelos császárok alatt: pénzügyekkel foglalkozó nagy logothetés, azaz kancellár lesz, illetve egy válságos időszakban ő volt Philippopolis (ma Plovdiv, Bulgária) thema kormányzója.
Miután 1204-ben a negyedik keresztes háború során a keresztesek feldúlták Konstantinápolyt, Nikétas is elmenekült Nikaiába, ahol Theodóros Laskaris császár (1204-1222) szolgálatába szegődött, immáron kizárólag mint udvari krónikás és irodalmár. Valószínűleg itt is érte a halál ismeretlen időpontban.
Igen termékeny író volt, írt verseket, szónoki gyakorlatokat, illetve egy monódiát testvére halálára. A latinok által elpusztított szobrokról című műve felkeltette több régész figyelmét. Ebben található az a magyar történelem szempontjából érdekes részlet, ahol a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy míg a városvédő Tykhé-szobrok legtöbbjét ledöntötték a latinok, addig a „magyar asszony” Tykhé-szobra — amely alá feltételezhetően egy magyar származású terhes fogolynő testét temették — állva maradt. Egy teológiai munkája, a Thesaurus Orthodoxae Fidei máig kiadatlan, jóllehet ez lenne az egyik legfőbb forrásunk a 12. századi eretnekmozgalmakról. Hittételi szempontból általában erős nyugatellenesség jellemzi, hisz szeretett Konstantinápolya bukását összekapcsolta a pápaság világuralmi terveivel. Stilisztikailag minden művére jellemző az erős atticizálás.
Fő műve, a Khroniké diégésis az 1118 és az 1206 közötti esztendők eseményeit vázolja fel 21 könyvben. Eredetileg Ióannés Kinnamos művét, az Epitomét kívánta kiegészíteni és folytatni, de ismerte Eustathios leírását is Thessaloniké elfoglalásáról. A legértékesebbek viszont azok a közlései, melyeket saját tapasztalataiból és azokból a forrásokból merített, melyekhez udvari állásából adódóan fért hozzá. Miután Nikaiába került, átdolgozta az eredeti művet, és kiegészítette azt a Konstantinápoly elfoglalását részletező írásokkal. Geoffroi de Villehardouin és Paolo Ranusio beszámolói mellett az ő leírásából tudjuk feleleveníteni a történéseket. Az újra átgondolt könyvben azonban már másként tekint a Komnénos-házra, mint történetíró elődjei. Úgy látja, hogy az uralkodócsalád legfényesebb pillanataiban is ott feszültek már a mélyben azok az ellentétek, melyek később a birodalom vesztét okozták.
Nikétas Khóniatés életének megvan a maga irodalmi utóképe is: Umberto Eco pikareszkregényében, a Baudolinóban (Budapest 2003, ford. Barna Imre) Nikétas Khóniatés a konstantinápolyi ostrom során ajánlja fel szolgálatait a címszereplőnek, hogy együtt deríthessék ki az igazságot János pap országáról.
Nikétas Khóniatés: 1155 körül születhetett a kisázsiai Khónai városában. Halálának időpontja ismeretlen, a különböző szakmunkák 1213-ra, 1215-re vagy 1216-ra teszik. Kortársai nevezték Akominatosnak is. Testvére Mikhaél Khóniatés volt; őt kísérte el Konstantinápolyba, ahol már egészen fiatalon hivatalnok lett, később magas tisztségeket szerzett az Angelos császárok alatt: pénzügyekkel foglalkozó logothetés, illetve Philippopolis thema kormányzója volt.
Miután 1204-ben a keresztesek feldúlták Konstantinápolyt, Nikétas is elmenekült Nikaiába, ahol haláláig Theodóros Laskaris (1204-1222) császár szolgálatába szegődőtt, bár már csak az irodalomnak élt. Igen termékeny író volt, írt verseket, szónoki gyakorlatokat, illetve egy monódiát testvére halálára. A latinok által elpusztított szobrokról című műve felkeltette több régész figyelmét. Egy teológia munkája, a Thesaurus Orthodoxae Fidei máig kiadatlan, jóllehet ez lenne az egyik legfőbb forrásunk a 12. századi eretnekmozgalmakról. Stilisztikailag minden művére jellemző az erős atticizálás.
Fő műve, a Khroniké diégésis az 1118 és az 1206 közötti esztendők eseményeit meséli el 21 könyvben. Eredetileg Ióannés Kinnamos művét kívánta kiegészíteni és folytatni, de ismerte Eustathios leírását is Thessaloniké elfoglalásáról. A legértékesebbek azok a közlései, melyeket saját tapasztalataiból és azokból a forrásokból merített, melyekhez uvari állásából adódóan fért hozzá. Miután Nikaiába került, átdolgozta az eredeti művet, és kiegészítette azt a Konstantinápoly elfoglalását részletező írásokkal.
Nikétas Khóniatés életének megvan a maga irodalmi utóképe is: Umberto Eco pikareszkregényében, a Baudolinóban (Budapest 2003, ford. Barna Imre) Nikétas Khóniatés a konstantinápolyi ostrom során ajánlja fel szolgálatait a címszereplőnek.
Kazhdan, Alexander P.: Chonietas, Niketas. ODB I (1991) 428.
http://en.wikipedia.org/wiki/Nicetas_Choniates
Miután 1204-ben a negyedik keresztes háború során a keresztesek feldúlták Konstantinápolyt, Nikétas is elmenekült Nikaiába, ahol Theodóros Laskaris császár (1204-1222) szolgálatába szegődött, immáron kizárólag mint udvari krónikás és irodalmár. Valószínűleg itt is érte a halál ismeretlen időpontban.
Igen termékeny író volt, írt verseket, szónoki gyakorlatokat, illetve egy monódiát testvére halálára. A latinok által elpusztított szobrokról című műve felkeltette több régész figyelmét. Ebben található az a magyar történelem szempontjából érdekes részlet, ahol a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy míg a városvédő Tykhé-szobrok legtöbbjét ledöntötték a latinok, addig a „magyar asszony” Tykhé-szobra — amely alá feltételezhetően egy magyar származású terhes fogolynő testét temették — állva maradt. Egy teológiai munkája, a Thesaurus Orthodoxae Fidei máig kiadatlan, jóllehet ez lenne az egyik legfőbb forrásunk a 12. századi eretnekmozgalmakról. Hittételi szempontból általában erős nyugatellenesség jellemzi, hisz szeretett Konstantinápolya bukását összekapcsolta a pápaság világuralmi terveivel. Stilisztikailag minden művére jellemző az erős atticizálás.
Fő műve, a Khroniké diégésis az 1118 és az 1206 közötti esztendők eseményeit vázolja fel 21 könyvben. Eredetileg Ióannés Kinnamos művét, az Epitomét kívánta kiegészíteni és folytatni, de ismerte Eustathios leírását is Thessaloniké elfoglalásáról. A legértékesebbek viszont azok a közlései, melyeket saját tapasztalataiból és azokból a forrásokból merített, melyekhez udvari állásából adódóan fért hozzá. Miután Nikaiába került, átdolgozta az eredeti művet, és kiegészítette azt a Konstantinápoly elfoglalását részletező írásokkal. Geoffroi de Villehardouin és Paolo Ranusio beszámolói mellett az ő leírásából tudjuk feleleveníteni a történéseket. Az újra átgondolt könyvben azonban már másként tekint a Komnénos-házra, mint történetíró elődjei. Úgy látja, hogy az uralkodócsalád legfényesebb pillanataiban is ott feszültek már a mélyben azok az ellentétek, melyek később a birodalom vesztét okozták.
Nikétas Khóniatés életének megvan a maga irodalmi utóképe is: Umberto Eco pikareszkregényében, a Baudolinóban (Budapest 2003, ford. Barna Imre) Nikétas Khóniatés a konstantinápolyi ostrom során ajánlja fel szolgálatait a címszereplőnek, hogy együtt deríthessék ki az igazságot János pap országáról.
Nikétas Khóniatés: 1155 körül születhetett a kisázsiai Khónai városában. Halálának időpontja ismeretlen, a különböző szakmunkák 1213-ra, 1215-re vagy 1216-ra teszik. Kortársai nevezték Akominatosnak is. Testvére Mikhaél Khóniatés volt; őt kísérte el Konstantinápolyba, ahol már egészen fiatalon hivatalnok lett, később magas tisztségeket szerzett az Angelos császárok alatt: pénzügyekkel foglalkozó logothetés, illetve Philippopolis thema kormányzója volt.
Miután 1204-ben a keresztesek feldúlták Konstantinápolyt, Nikétas is elmenekült Nikaiába, ahol haláláig Theodóros Laskaris (1204-1222) császár szolgálatába szegődőtt, bár már csak az irodalomnak élt. Igen termékeny író volt, írt verseket, szónoki gyakorlatokat, illetve egy monódiát testvére halálára. A latinok által elpusztított szobrokról című műve felkeltette több régész figyelmét. Egy teológia munkája, a Thesaurus Orthodoxae Fidei máig kiadatlan, jóllehet ez lenne az egyik legfőbb forrásunk a 12. századi eretnekmozgalmakról. Stilisztikailag minden művére jellemző az erős atticizálás.
Fő műve, a Khroniké diégésis az 1118 és az 1206 közötti esztendők eseményeit meséli el 21 könyvben. Eredetileg Ióannés Kinnamos művét kívánta kiegészíteni és folytatni, de ismerte Eustathios leírását is Thessaloniké elfoglalásáról. A legértékesebbek azok a közlései, melyeket saját tapasztalataiból és azokból a forrásokból merített, melyekhez uvari állásából adódóan fért hozzá. Miután Nikaiába került, átdolgozta az eredeti művet, és kiegészítette azt a Konstantinápoly elfoglalását részletező írásokkal.
Nikétas Khóniatés életének megvan a maga irodalmi utóképe is: Umberto Eco pikareszkregényében, a Baudolinóban (Budapest 2003, ford. Barna Imre) Nikétas Khóniatés a konstantinápolyi ostrom során ajánlja fel szolgálatait a címszereplőnek.
Kazhdan, Alexander P.: Chonietas, Niketas. ODB I (1991) 428.
http://en.wikipedia.org/wiki/Nicetas_Choniates
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése