Dieten, Jean-Louis van: Niketas Choniates und Codex Parisinus Graecus 1778.
JÖB 44 (1994) 49-58.
Dieten 1975-ben rendezte sajtó alá Nikétas Khóniatés történeti munkáját a párizsi Nemzeti Könyvtár állományában található 1778-as számú görög nyelvű kézirat (Codex Parisinus Graecus 1778 = P) alapján, amely a mű keletkezéséhez igen közeli időpontban készített másolat. [49]
Ezt a kiadást egy bizonyos Jean Irigoin újra megvizsgálta, aki 1978-ban „szenzációs felfedezést tett”: szerinte ez a kódex lenne a szerző, Nikétas Khóniatés művének eredeti, saját kézzel írt, esetleg egy titkára által másolt kézirata. Mivel korábban Každan is fűzött bizonyos kritikai észrevételeket a műhöz: szerinte elképzelhető, hogy a krónika nem kizárólag Nikétas Khóniatés, hanem több másoló/szerző közös munkája. Ez a nézet hamarosan széles körben ismertté és elfogadottá vált, melyet maga Dieten hosszú időre elhúzódó betegsége miatt nem tudott megcáfolni. Ez a cikk tehát ezt pótolja.
A vita középpontjában az áll, hogy a mű több másik hasonkorú kéziratban is fennmaradt, ezek közül az egyik az L, a másik az O változat. Ezen kéziratváltozatok összevetésével kideríthetjük, hogy a P kézirat két szövegváltozat aránytalan keveredéséből (contaminatio) áll: egy rövidebb: „b” (= brevior) és egy bővebb, átdolgozott: „a” (= auctior) változatból. Az átdolgozott rész egyik lényeges fejezete (De urbe capta) Konstantinápoly 1204-es ostromát mutatja be, így valószínűsíthető, hogy maga a szerző dolgozta át művét a megváltozott viszonyokból leszűrhető életbölcsesség fényében. [50-52]
Mindez azonban nem elegendő az eredetiség igazolásához. Sőt, mint Dieten rámutat, az eredeti kéziratban olyan helyesírási, stilisztikai és forrásértelmezési hibák vannak, melyeket Nikétas Khóniatés feltehetően soha nem követett volna el. Ismerünk egy bizonyos A és W kéziratot is, melyekben nem is lelhetőek fel az adott hibák. Tovább bonyolítja a képet az R és az M, az F és a D változatok. Az R változat ugyanis valahol megszakadt, bár valószínű, hogy ez csak véletlen. Dieten megvizsgálta azt a lehetőséget is, hogy lehet-e a P változat egyfajta közvetítő az eredeti kézirat és a szerkesztői példány között. Arra a következtetésre jut, hogy a P-ben található „b” szövegrész semmi esetre sem lehet az „a” szövegrész közvetlen mintája. [52-58]
JÖB 44 (1994) 49-58.
Dieten 1975-ben rendezte sajtó alá Nikétas Khóniatés történeti munkáját a párizsi Nemzeti Könyvtár állományában található 1778-as számú görög nyelvű kézirat (Codex Parisinus Graecus 1778 = P) alapján, amely a mű keletkezéséhez igen közeli időpontban készített másolat. [49]
Ezt a kiadást egy bizonyos Jean Irigoin újra megvizsgálta, aki 1978-ban „szenzációs felfedezést tett”: szerinte ez a kódex lenne a szerző, Nikétas Khóniatés művének eredeti, saját kézzel írt, esetleg egy titkára által másolt kézirata. Mivel korábban Každan is fűzött bizonyos kritikai észrevételeket a műhöz: szerinte elképzelhető, hogy a krónika nem kizárólag Nikétas Khóniatés, hanem több másoló/szerző közös munkája. Ez a nézet hamarosan széles körben ismertté és elfogadottá vált, melyet maga Dieten hosszú időre elhúzódó betegsége miatt nem tudott megcáfolni. Ez a cikk tehát ezt pótolja.
A vita középpontjában az áll, hogy a mű több másik hasonkorú kéziratban is fennmaradt, ezek közül az egyik az L, a másik az O változat. Ezen kéziratváltozatok összevetésével kideríthetjük, hogy a P kézirat két szövegváltozat aránytalan keveredéséből (contaminatio) áll: egy rövidebb: „b” (= brevior) és egy bővebb, átdolgozott: „a” (= auctior) változatból. Az átdolgozott rész egyik lényeges fejezete (De urbe capta) Konstantinápoly 1204-es ostromát mutatja be, így valószínűsíthető, hogy maga a szerző dolgozta át művét a megváltozott viszonyokból leszűrhető életbölcsesség fényében. [50-52]
Mindez azonban nem elegendő az eredetiség igazolásához. Sőt, mint Dieten rámutat, az eredeti kéziratban olyan helyesírási, stilisztikai és forrásértelmezési hibák vannak, melyeket Nikétas Khóniatés feltehetően soha nem követett volna el. Ismerünk egy bizonyos A és W kéziratot is, melyekben nem is lelhetőek fel az adott hibák. Tovább bonyolítja a képet az R és az M, az F és a D változatok. Az R változat ugyanis valahol megszakadt, bár valószínű, hogy ez csak véletlen. Dieten megvizsgálta azt a lehetőséget is, hogy lehet-e a P változat egyfajta közvetítő az eredeti kézirat és a szerkesztői példány között. Arra a következtetésre jut, hogy a P-ben található „b” szövegrész semmi esetre sem lehet az „a” szövegrész közvetlen mintája. [52-58]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése