Esszé a bibliai Mózes figurájáról

Mózes valóságos hóhér: senki sem ér nyomába rémítésben, riogatásban, zsarnokoskodásban, fenyegetésben és más efféle büntető szózatokban és mennydörgésekben. Mert igen keményen támad a lélekre szigorával; rémít, sanyargat, rekeszt és veszt stb., s mindezt Isten parancsára teszi, mint az ő helytartója. (166/b)

Luther: asztali beszélgetések

Fura. Most olvastam egy cikket Gudrun Ensslin-ről, a Vörös Hadsereg Frakció terrorista csoport egyik női alapítójáról. Nem is tudtam, hogy eredetileg egy példás teológus családból származott, az apja, aki evangélikus lelkész volt, intenzíven harcolt a fasizmus ellen, legközelebbi kollégái éppen azok az emberek voltak, akik később rendőrtisztként és államügyészként lemészároltatták a már foglyul ejtett, de még a börtönben is éhségsztrájkoló és a sajtón keresztül propagandaháborút folytató terroristákat, mivel rettegtek attól, hogy a foglyok elvtársai vérbe fojtják fél Európát.

A kislány az iskolában kiváló tanuló volt, fejből tudta az egész Bibliát, intenzíven tanulmányozta az Ószövetségi könyveket is. Egy katolikus gimnáziumban érettségizett, egy ideig Amerikában tanult, ahol komolyan foglalkozott a teológiával, végül három egyetemi szakból szerzett diplomát párhuzamosan. Feleségül ment egy újság főszerkesztőjéhez, és szült neki egy gyereket. Eddig olyan az élettörténete, mint valami mese, akár az is következhetne: "és akkor boldogan éltek, míg meg nem haltak."

Aztán valami megváltozott: a nő otthagyta a családját, pornófilmekben kezdett szerepelni, radikális politikai szórólapokat terjesztett és tüntetésekre járt. Összeállt a terrorista csoport másik két alapító tagjával, egy lázadó macho szépfiúval és egy túlművelt írónővel, majd valami törvényen kívüli ámokfutásba kezdtek az egész világ ellen. Kezdetben csak épületeket gyújtottak fel, később már kocsikat is felrobbantottak, túszokat szedtek, családokat gyilkoltak le, és utcai harcok tucatjait provokálták az egész világ ellen. A kormány akkor kezdett el módosítani a törvényeken és a fennálló rendőrségi eljárásokon, amikor a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) tagjai már amerikai katonai támaszpontokat támadtak meg és atomfegyverek környékén kezdtek el sündörögni. A küzdelmet nem adták fel azután sem, hogy elfogták őket, a bírósági tárgyalás alatt a bírák megrettenve látták, hogy a sajtó és a közvélemény fokozatosan a terroristák oldalára áll, szinte predesztinálva volt az a tragikus végkifejlet, ahogyan ismeretlen tettesek, feltételezhetően maguk a börtönőrök brutális körülmények közt felkoncolták őket a börtönben, miközben a hatóságok hivatalosan azt állították, hogy csak öngyilkosok lettek a celláikban. És közismert, hogy a pszichológiai jelenséget, miszerint a túszok szimpátiát érezhetnek a túszejtők iránt, éppen a RAF egyik terrorakciója után nevezték el. (A Mátrix című filmeposz terrorista-ideológiája mellesleg a RAF ideológiájából van kölcsönvéve, csak a legtöbb néző ezt soha nem gondolta végig.)

Erről mindig az jut eszembe, hogy pl. Mózes is a Bibliában, miután elmenekült Egyiptomból, és feleségül vette a Mídianiták sejkjének, Jetrónak a lányát, Cipporát, egyszerű pásztorként élt a sivatagban. Boldogan élhetett volna így az élete végéig, dolgos munkásként, megbecsült családapaként, békében, senki által nem zavartan, névtelenül. De Istennek, a Seregek Urának nem ez volt a szándéka: elébe állt az égő csipkebokor képében, és itt hangzott el a mondás: "VAGYOK, AKI VAGYOK". (Kivonulás 3:14) Mózes tehát kénytelen-kelletlen elindult vissza Egyiptomba, hogy közölje a fáraóval az Úr akaratát. És aztán a 4:24-25-nél kezdődik a balladai homályba burkolódzó horror: "És az úton, egy szálláson, elébe állt az Úr, és meg akarta őt ölni. (Itt nem egészen tiszta, hogy kiről is van szó.) De Cippora vett egy éles követ, és lemetszé az ő fiának előbőrét, és a lába elé (? itt az eredeti héber szöveg valami sokkal perverzebb fordítást is megenged) veti, mondván: Valóban vérjegyesem vagy te nekem!"

Ami ezután következik, az talán már ismert: a néha egészen sötét feketemágiával operáló Mózes (gondoljunk csak bele az egyiptomot súlytó csapásokba), akinek személyében a transzba révedő sámán és a ragálybíró boszorkánymester vonásai keverednek a démoni hatalmakkal egyezkedő ősmáguséval, kegyetlen körülmények közt elszökik a néppel, majd negyven éven át kóborol a sivatagban. Nem azért ilyen nehéz eljutni az Ígéret Földjére, mert az olyan messze van -- ez az út már az ókorban is csak pár hétig tartott -- hanem mert az eltelt negyven év során meghalnak az öregek, a még a civilizált Egyiptomban felnövekedett "rabszolganemzedék" tagjai, az új, már a sivatagban született férfiak és nők pedig már bárkit legyilkolnak, szemrebbenés nélkül elvágják akár a gyerekek és a nők torkát is, ha Mózes, az Úr, vagy éppen Mózes felszentelt utódja, Józsué úgy parancsolja nekik. Mert az Izraeliták útközben mindenkit lemészárolnak, aki az útjukba áll, néha bizony még a saját belső ellenzéküket vagy a legközelebbi szövetségeseiket is: Mózes közvetlen családja és az ő népük, a Mídianiták sem menekülnek (Számok Könyve 31), de mire Isten végez Mózessel (szó szerint, mert miután Isten saját kezűleg megöli Mózest, még el is temeti !!!), eltűnnek mellőle még a testvérei is: Mirjámot, az alkimisták prófétanőjét átmeneti lepra eszi meg, Áront, a papi dinasztiák ősatyját valószínűleg maga Mózes áldozza fel valami rítusban. (Számok könyve 20: 22 -- A Talmud midrásai ezt részletesebben tárgyalják, az emberáldozat és a kannibalizmus gyakran feltűnő motívumok a mózesi történet elemzésénél, egyesek szerint az egész mózesi történet nem más, mint egy világformáló emberáldozati rítus leírása, amiben emberek ezrei halnak meg csupán azért, hogy YHWH neve vérrel és korommal örökre beleégődjön a világtörténelem szövetébe.) Végül nem léphet az Ígéret Földjére maga Mózes se, aki ekkoriban már régóta maszkot hordott, hogy az emberek elől leplezze "arcának ragyogását", mert aki színről-színre látja Istent, az bizony megváltozik, s az átlag halandók nem képesek elviselni többé még a látványát sem. Egy idő után Mózes már szabályosan könyörgött Istenhez a megváltó halálért: "Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!" (Számok Könyve 11: 15) De Isten nem adta be ilyen könnyen a derekát, hanem tovább fanatizálta a népet: "Mert én vagyok az Úr, Izrael Istene, és én bizony féltékeny Isten vagyok." (Kivonulás 20: 5)

És a mózesi könyvek lapjai csak úgy fröcsögnek a vértől, pl.: "Mózes rájuk förmedt: "Csakugyan életben hagytatok minden asszonyt? Épp ők voltak azok, akik Bálám biztatására arra csábították Izrael fiait, hogy Peor kedvéért hűtlenül elhagyják az Urat, azért érte utol a vész az Úr közösségét. Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket, s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival. De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival, hagyjátok magatoknak életben." (Számok könyve 31:15, érdemes megjegyezni, hogy az itt átkozott Bálám ugyanakkor megáldotta Mózest és a népét; ő különben bizonyítottan történelmi figura volt, ugyanis az akkori Moáb területén -- pl. Tell Deir Alla lelőhelyen -- találtak olyan házak falára másolt feliratokat, amik tőle származtatott jóslatokat tartalmaztak) vagy: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is." A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből. Ekkor Mózes így szólt: "Ma az Úr papjainak bizonyultatok, egyik a fia árán, a másik a testvére árán, ezért ő ma megáld benneteket.""(Kivonulás 32: 27)

A történet tanulsága: Mózes csak akkor volt humánus és emberszerető, ha ellenszegült Isten törvényeinek, és alkudozni próbált vele, mert ha teljesen átengedte volna magát az Úr akaratának, akkor még véletlenül se maradt volna életben a közelében senki. Egyébként hasonló olvasható ki az Újszövetség egyes részleteiből is, hisz Jézusnak szintén nem engedte meg a békés hétköznapi életet az Atya, pl.:

Lukács 12: 49 "Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. DE MÉG FEL KELL VENNEM EGY KERESZTSÉGET. (A halált.) ANNYIRA SZENVEDEK, MÍG BE NEM TELJESEDIK. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem -- mondom néktek -- széthúzást. Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembeszáll az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával."

Jézusnak (amúgy őt csak mi hívjuk Jézusnak, mert valószínűleg neki is Józsué lehetett az eredeti, nem latinosított neve, ahogy Péternek a Kéfa -- nem véletlenül: Mózes utódjának szánták) igaza volt: még a legközelebbi tanítványai között is számos terrorista volt. Az áruló Júdás talán szikarióta, azaz öngyilkos késes merénylő volt (ugyanis az iskariota nevet így is lehet olvasni), a getsemáne-i kertben Péter rögtön kést rántott a templomszolgák érkezése láttán, Jakab és testvére, a kánai Simon pedig zélóták voltak, azaz egyfajta korabeli al-Kaida sejt tagjaiként kezdték a pályafutásukat. Jézus szellemi tanítómesterének és rokonának, Keresztelő Szent Jánosnak a követői, a mandeusok még ma is sok furcsa és keresztényietlen szokást megtartanak, és valószínű, hogy Keresztelő Szent János is sokat merített a kétszáz évvel korábban élt Judának (?), az Igazság Tanítójának a vallási nézeteiből (ő volt a qumráni esszénus közösség szellemi szülőatyja is, ha minden igaz), aki viszont a harci tekercsek tanúlsága szerint a Sötétség fiai és a Fény fiai közti végső apokaliptikus harcra akarta kiképezni tanítványait. A titokban Jézussal egyezkedő Nikodémus a farizeus elit tagja volt (ők a hivatalos politikai ellenzékpártnak számítottak akkoriban a Szánhedrinben, később ők lettek a rabbinikus zsidóság megalapítói), és sok gazdag özvegyasszony és más előkelőség is támogatta többé-kevésbé nyíltan vagy titokban Jézust, aki mellett még rossz hírű pénzváltók is fel-feltünedeztek, akik ugyebár szakértő módon kezelhették a befolyt összegeket. A Szánhedrinben uralkodó pártként tevékenykedő Szaduceusok, a hatalma fenntartásában a status quo-hoz ragaszkodó Heródes Antipasz és egy Pilátushoz hasonló római tisztviselő könnyen vélhette úgy, hogy a Jézus köré csoportosuló tömeg egy fegyveres forradalom magja, és talán nem is alaptalanul: ha Jézus nem feszítette volna keresztre magát, a tanítványai valószínűleg forradalmat robbantottak volna ki a húsvét miatt túlzsúfolt Jeruzsálemben, az általuk már amúgy is megszállva tartott Sion-hegyi Templomból, amiből kimondhatatlan öldöklés támadt volna. (Júdás ezért is árulta el Jézust: úgy gondolta, ha már mestere nem hajlandó megtenni a döntő lépést, majd megteszi helyette ő maga, részben Jézus jóváhagyásával.) Jézus azonban, aki gyerekként végignézte a fellázadó Szaphoris városának felperzselését, jobban tudta náluk, a politika, a világi hírnév és a hétköznapi sikerek csábításaival szemben a lelki dolgok fontosságára akarta felhívni a figyelmet, ezért vállalta az öngyilkos kereszthalált.

És ha valaki kételkedne Mózes isteni kiválasztottságában, vagy abban, hogy az Ószövetségnek köze lenne az Újhoz:

Lukács 9:29
E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. (Egyiküknek sem ismert a sírhelye, és mindketten magát Istent tartották az apjuknak: ők voltak hát Jézus lelki-szellemi testvérei !!! ) Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét (ne feledjük, Mózesnek maszkot kellett hordania akkor, amikor már látszott a dicsősége!) és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: "Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!" Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!" Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.

Van valami mély szimmetria a terroristanő és Mózes alakja közt. Volt a XIX. században egy Carlo Ginsburg nevű olasz néprajztudós, aki úgy vált világhírűvé, hogy középkori inkvizíciós jegyzőkönyveket vizsgált. És ő jött rá egy érdekes tényre: az inkvizítorok igazándiból csak azokkal a foglyokkal szemben léptek fel szigorúan, akikről bebizonyosodott, hogy olvasták a Bibliát. Mert nincs veszélyesebb eretnek könyv magánál a Bibliánál, ami kimondja: Istennek valójában nem célja a feltétlen, szappanoperákba illő szeretet vagy az emberek békéjének, boldogságának biztosítása. (Jó példa még erre Jób könyve, vagy Jónás története, ami ezt a tényt mélyebben boncolgatja.) Isten, a géniusz kreátor (és a géniuszok mindig "őrültek") sokkal inkább nyomot akar hagyni a történelemben, érdekes helyzeteket és embereket akar teremteni, és nem érdekli, ki mekkora áldozatot hoz ezért. Ki gondolná, hogy ez a bibliai tanulság még ma is így hat?