Mohamed próféta történeti életrajza, a szíra,
mint a Korán egyik magyarázata
mint a Korán egyik magyarázata
Joachim Gnilka: „Biblia és Korán — ami összeköti és ami elválasztja őket” (Szent István Társulat, Budapest 2007) című könyvének 21. oldalán egy érdekes felvetést találhatunk. „G. Lüling érdekes, a korábbi elképzeléseket forradalmasító nézetet képvisel. Abból indul ki, hogy Mohamed próféta fellépése idején az egész arab félszigetet — Mekkát és Medinát beleértve — már keresztény volt…” Ezek szerint a Kába egy keresztény kultikus hely lett volna, Mohamed tehát nem bálványokat rombolt, hanem keresztény szentek szobrait és ikonjait, és az egész mohamedi vallási forradalom nem a pogányság, hanem a szőrszálhasogató bizánci teológia és a Szentháromság-tan ellen lépett volna fel.
Véleményünk szerint ennek a lehetőségnek kicsiny az esélye. Már csak azért is, mert létezik egy arab irodalmi műfaj, a szírat ar-raszúl, röviden szíra, ami pont az ilyen félremagyarázások lehetőségét volt hivatott kizárni, a szíra ugyanis Mohamed próféta többé-kevésbé hitelesnek tekinthető életrajza, egyfajta muszlim „evangélium”, ami kijelöli az utat, ami mellett a Korán és a hádiszok tanulmányozóinak el kell indulnia.[1]
Mohamed próféta ma ismert életrajzainak ősforrása egy olyan szöveg, amit a medinai Muhammad ibn Ishaq (meghalt Kr.u. 768/ H. u. 151) írt. Muhammad ibn Ishaq nagyapját, Jaszart Mohamed próféta egyik társa, a nagy hadvezér, Khalid ibn al-Walid ejtette fogságba és vitte magával Medinába, ahol a férfi rabszolgaként élt egészen addig, amíg fel nem vette az iszlámot, és ezzel szabadságot nem nyert. Fia, Ishaq ibn Jaszar hithű muszlimként arra áldozta az életét, hogy írásos dokumentumokat gyűjtsön a Próféta életéről, az Egyiptomot és Irakot is megjárt Muhammad ibn Ishaq összefoglaló írása tehát csak azt az életművet tetőzte be, amit még apja hagyott maga után befejezetlenül. Ibn Ishaq patrónusa az Abbaszida al-Manszur kalifa volt, aki az Omajjád „királyokat” elűző új bagdadi uralkodók hatalmi legitimizációjához keresett eszközöket.
Ibn Ishaq munkája maga nem maradt fenn, de két átirata igen: az első Ibn Ishaq tanítványának, a Baszrában élő, de jemeni származású Abu Muhammad 'Abd al-Malik ibn Hishamnak a munkája (meghalt 833-ban), a második a Kaszpi-tenger mellékéről származó Abu Dzsafar Muhammad ibn Dzsarir at-Tabari (meghalt 923-ban) monumentális történelmi krónikájába (tafszírjába), a „Próféták és királyok történetébe” (Tariq ar-rusul wa-l-muluk) lett beledolgozva. A két hagyomány egyes pontokon eltér. Tabari például megemlíti a „Sátáni versek” kényes esetét is, amikor is Mohammed próféta hibát ejtett a kinyilatkoztatás során („megtévesztette őt a Sátán” — innen a szúra címe), és tévedésből lediktált egy „Allah lányairól” szóló félreérthető szúrát, ami akár a többistenhit felé terelhette volna az óvatlan híveket. Isten angyala azonban még időben ráébresztette őt a csalásra, és ezért kénytelen volt helyesbíteni a korábbi szúra szövegét, ami már a szigorúbb monoteizmus felé lendítette a mérleg nyelvét, és máig is így szerepel a Koránban.
A neves magyar Biblia-kutató és arabista nyelvész, Goldziher Ignác külön fejezetet szentel szíra-irodalmon belül a magházinak, azaz az iszlám első háborúiról szóló beszámolóknak.[2] Ezek abban különböznek a többi szírától, hogy nem követik nyomon Mohamed próféta egész életútját, csupán annak utolsó, fegyveres konfliktusoktól terhes korszakára koncentrálnak. Ennek a hagyománynak megalapozója Abu `Abdullah Muhammad ibn Omar ibn al-Waqid al-Aszlami (meghalt 822-ben), aki eredetileg Medinában született, ahol módjában állt a Próféta háborúiról a leghitelesebb tudósításokat összegyűjteni. Így aztán, amikor az „Ezeregy éjszaka” meséiből is ismert Hárun ar-Rasid kalifa elvégezte a mekkai és medinai zarándoklatot, és egy olyan idegenvezetőt keresett, aki mindenki másnál jobban ismeri a környéket, felkérte ibn al-Waqidot. A férfi előadásmódja olyannyira lenyűgözte a kalifát, hogy útban hazafelé magával vitte Bagdadba is, ahol ibn al-Waqid később qádiként működött, itt írta meg híres munkáját a Próféta háborúskodásairól. A műnek olyan sikere volt, hogy később mások is ibn al-Waqid neve alatt jelentették meg a hasonló tartalmú, de egyértelműen nem neki tulajdonítható műveket.
Más a helyzet Muhammad ibn Sa'd ibn Mani' al-Bagdadi-val (meghalt 845-ben), aki ibn al-Waqid személyi titkára volt, ezért szokás őt Katib ul-Waqidinek (Waqidi írnokának) is hívni. Ő eredetileg bászrai ember volt, aki azonban több évet töltött tanulással Mekkában és Medinában, az iszlám hagyományainak őshazájában, majd Kúfában, a tudományos élet egyik fészkében, míg végre Bagdadba került ibn al-Waqidi-hez, akinek bizalmas tanítványává, munkája folytatójává és beteljesítőjévé vált. Így hárult rá az a feladat, hogy befejezze azt a könyvet, amit mestere Mohamed próféta közvetlen társairól (as-Sahabah), az őt személyesen ismerő, vele gyakran jó barátságot ápoló férfiakról és nőkről készült írni. Ennek megírása után ibn Sa'd kiszélesítette a kutatás horizontját, és összefoglaló munkát írt a Tābi‘un-ról, a „követőkről”, akik még személyesen látták a Sahabah generációját, és az ő személyes elbeszéléseikből tudtak képet alkotni Mohamed próféta személyiségéről, cselekedeteiről. A harmadik generációt, a „követők követőit” pedig Tābi‘u-t-Tābi‘īn-nek hívták, ez a három generáció együttesen alkotja a Salaf as-Sálih-ot, azaz a „törvényes elődöket”.[3] Ibn Sa'd ezt a monumentális életrajzgyűjteményt tematikus szempontok szerint osztályokba (azaz egyfajta fejezetekbe) foglalta, egy-egy osztályba azok a személyek kerültek, akik valamilyen helyrajzi, eseménytörténeti vagy egyéb személyes okokból együvé tartoztak. Így lett az életrajzgyűjtemény címe „Az osztályok nagy könyve” (Kitab at-tabaqat al-kabir).
Hosszasan lehetne még sorolni a négy nagy elődöt követő epigonokat, szerkesztőket, a szövegek kibővítőit, a Mohamed-életrajz tematikus szempontok szerinti átrendezőit. Munkájuk helyenként tartalmaz az ibn Ishaq-féle hagyományból nem ismert részleteket is, hisz feltételezzük, hogy a korai időkben még több másik őséletrajz is közkézen keringett.[4] A nagy muszlim vallásjogi kézikönyvek általában minden nagyobb tematikus egység előtt tartalmaznak egy-egy fejezetet a fentebb felsorolt szírákból. Ha úgy tetszik, ezek a zsinórmértékek, amik alapján eligazodhatunk a muszlim vallásjog útvesztőjében.
Márpedig a szírák, ha elfogadjuk őket hitelesnek, érthetővé teszik a Korán minden passzusát. A szíra aprólékosan részletezi, hogy Mohamed próféta mikor és hol találkozott a kortárs kinyilatkoztatott vallások képviselőivel, megmagyarázza, honnan vannak értesülései a keresztény és a zsidó közösségek mindennapi életéről, támpontokat ad ahhoz, hogy megértsük, mikor és milyen vitákban volt kénytelen elhatárolódni ezektől a közösségektől. Ha tehát hiteltelennek tekintjük a szíra nyújtotta történeti kereteket, azt megsínyli a Korán kinyilatkoztatásának és értelmezésének belső kohéziója is. Ezért is lényeges kérdés a modern európai kutatásban az, hogy vajon mennyire tarthatjuk hitelesnek a szírákat?
A belga származású, de Libanonban élő jezsuita tudós, Henri Lammens (1862-1937) például úgy vélte, hogy a szíra medinai periódusát megelőző történetszál teljesen önkényes konstrukció, amit csak azért találtak ki, hogy alátámasszák vele a Korán egyes kijelentéseit. Hasonló álláspontot képviselt a francia Regis Blachère (1900-1973) és Joseph Schacht (1902-1962), aki jogtörténeti kutatásai során jutott arra az álláspontra, hogy az iszlám jog számos idézete ellent mond a szírákból ismert történeti kereteknek. A legújabb időkben hasonló álláspontot képvisel a dán származású Patricia Crone (1945- ) is, a Princeton professzora. Úgy tűnik, valahol ebbe a sorba illeszkedik Günter Lüling (1928- ) radikálisan új elmélete is.[5]
Ezzel ellentétes álláspontot képvisel viszont számos szaktekintély, többek között a legendás Theodor Nöldeke (1836-1930) is, „A Korán (megírásának) története“ című korszakalkotó mű szerzője, akinek ráadásul Tabari kritikai kiadását is köszönhetjük, vagy a Korán-kommentárjairól híres Josef Horovitz (1874-1931), az Ószövetség és a Korán viszonyát vizsgáló Frants Buhl (1850-1932), William Montgomery Watt (1909-2006) — akinek egy az Iszlámot bemutató könyve magyarul is megjelent[6] —, vagy Rudolf (Rudi) Paret (1901-1983), a ma legelfogadottabb német Korán-fordítás és konkordancia készítője. Szerintük a szíra nagy vonalakban hitelesen követi Mohamed próféta tényleges életrajzát, csupán azokat a közjátékokat kell figyelmen kívül hagyni, amiket vallási indíttatásból szerkesztettek bele a történetbe, és amik Mohamed „nagyra hivatottságát“ próbálják igazolni, különféle a hagiográfiákból is ismert klisékkel. Ezekben a motívumokban Mircae Eliade a vallások egyetemes fenomológiájára utaló jeleket vél észrevenni, például olyan sámánisztikus beavatási rítusokat, amik minden ma ismert vallásban megtalálhatóak.
Van azonban a szíra-irodalomnak egy olyan fenomológiai aspektusa, amire érdemes felhívni a figyelmet: ez pedig az, amit már a bevezetőben is említettem, mármint, hogy a szíra olyasfajta szerepet tölt be a hithű muszlimok vallási világában, mint amilyet az evangéliumok a keresztény ember antropológiájában. Ehhez idézném a valószínűleg legelterjedtebb magyar nyelvű szíra-fordítás előszavát, mert ennél világosabban én sem tudnám megfogalmazni:
„A célunk az, hogy életünk minél jobban hasonlítson az ideálishoz, vagyis ahhoz, amilyen Prófétánk (...) élete volt. Ezért elengedhetetlen, hogy minden muszlim megismerkedjen a Próféta életének eseményeivel.
...
A muszlimoknak teljes mértékben el kell fogadniuk és követniük kell a Próféta (...) tetteit és viselkedésmódját, hiszen mindez része a hitünknek. Csak a szíra fényében lehetünk sikeresek ezen a világon és a Túlvilágon is. A szíra alkalmazható minden egyén saját életében, de alkalmas arra is, hogy egy nagyobb közösség vezetéséhez ötleteket nyerjünk. Ebben az értelemben a szíra a társadalmi együttélés vezérfonala. A nyugati civilizáció erőelvű hatalomgyakorlásával szemben nyújt alternatívát Allah Küldöttének (...) élete.
A szíra kutatása a jövőben sem állhat le, és ha azt akarjuk, hogy az Iszlám elvei vezessenek mindannyiunkat, akkor a Próféta (...) életéből kell választ kapnunk arra, hogyan kezeljük a nem muszlim világ hozzánk való viszonyulását, hogyan határozzuk meg az igazságos társadalom kereteit, és hogyan segítsük elő a modern világ — az iszlám világ és a nem iszlám világ — sebeinek gyógyulását.“[7]
Úgy vélem tehát, az Iszlám lényegének megértésében alapvető fontosságú szerepet játszik a szíra lényegének megértése. Ez az a memetikai váz, amire a muszlim emberek életének minden cselekedete ráépül. Enélkül a vezérfonál nélkül csonkává válik a hagyomány, elvész a Korán lelke. Megkockáztatom: még a híres argentín író, Jorge Louis Borges is azért vélhette úgy esszéinek egyikében, hogy a Korán a legvérszegényebb a könyves vallások közt, mert nem a szíra és a hádiszok fényében látta a Próféta szavait. Éppen ezért némileg tiszteletlenségnek tűnik egy vallási párbeszédeket serkentő könyv egy ilyen kritikus fejezetében még a gondolat felvetése is, hogy Mohamed próféta életrajza esetleg nem lehet hiteles. Az ilyen felvetések nagyon könnyen azokhoz a meddő vitákhoz vezethetnek vissza minket, amik a középkor nagy vallási konfliktusait, illertve a korai orientalisztika leereszkedő kultúr-gyarmatosító álláspontját is táplálták. Günter Lüling elméletét bizony könnyen egy kalap alá vehetjük azokkal az elméletekkel, miszerint Mohamed próféta nem volt több egy sarlatánnál, egy félművelt keresztény eretneknél, egy hataloméhes és nőfaló kényúrnál. Úgy vélem, Mohamed személye ennél árnyaltabb és sokkal egyénibb figura volt, és ha egy keresztény ember elvárja, hogy Jézus Krisztus személyét a maga fennségében vizsgáljuk, úgy, ahogyan azt az evangéliumok közvetítik nekünk, akkor a muszlim ember is joggal várhatja el, hogy Mohamed próféta személyét a szíra közvetítésével kezdjük el megközelíteni, a maga toleránsabb méltóságában.
[1] A jaszíru kifejezés azt jelenti, „úton lenni, utazni”, tehát a szíra egy ember „életútja”, az asz-szírat ar-Raszúl Allah „Isten Küldöttének életútja”, az asz-szírat an-Nabawijja pedig azt jelenti: „a Próféta életútja”.
[2] Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története a kezdetektől a XIX. századig, Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 1997
[3] Mint ismeretes, az iszlám vallásjog csakis olyan hádiszokat, azaz kegyes hagyományokat ismer el, amik bizonyíthatóan magára Mohamed prófétára vezethetőek vissza. Azonban annyiféle, gyakran még egymásnak is önellentmondó hádisz ismert, hogy már a legkorábbi gyűjteményes kötetek is megpróbáltak rendet teremteni a káoszban, és megbízhatóság alapján rostálták az egyes hagyományokat. Ezeknek a rostáknak fontos eleme az isznád, azaz a hagyományozási láncolatot felsoroló bevezetés, ami alapján az olvasó maga is megítélheti, hogy mennyire tartja hitelesnek az adott idézetet. Azonban az isznád csupán neveket tartalmaz, hogy megérthessük e nevek jelentőségét, ahhoz ismernünk kell az adott nevekhez tartozó személyek élettörténetét, jellemét, mozgatórugóit. Ezekhez a hagyományozási láncolatokhoz tehát nélkülözhetetlen tájékoztató a „kegyes elődöket”, azaz a Salaf as-Sálih-okat bemutató enciklopédia. Ez ibn Sa'd munkájának lényege, ha úgy tetszik, egyfajta muszlim patrisztikának tekinthetjük ezt.
[4] Ilyen például Abu Bakr kalifa egyik leszármazottja, Urwah ibn al-Zubajr ibn al-Awwam, aki családja révén belekeveredett egy korai muszlim polgárháborúba, Wahb ibn Munabbih' al-Jamani, aki maga is a Tābi‘un generációjába tartozik, és Abban ibn Oszman ibn Affan. http://en.wikipedia.org/wiki/Sirah_Rasul_Allah
[5] Amikor először olvastam ezt a passzust, önkéntelenül is az a másik vita jutott eszembe, ami egy pár éve a „Kitalált középkor” című könyv kapcsán indult el. Az abban közölt elméletek látszottak ilyen radikálisan újnak.
[6] William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története, Akkord Kiadó, 2000
[7] Martin Lings: Az Iszlám prófétája, Hanif — Iszlám Kulturális Alapítvány/Salam Alapítvány, 2003, 9. oldal
Megjegyezném, létezik a szírának egy európai ember számára is emészthető, gyakran túlmagyarázott verziója is a magyar könyvpiacon. Ez Karen Armstrong: „Mohamed — Az Iszlám nyugati szemmel“ (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998) című műve, amit nyugodtan ajánlok minden a témába bevezetést kereső ember figyelmébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése