Szókratész Szkolasztikosz

Szókratész Szkolasztikosz
Valószínűleg Kr.u. 380 körül született Konstantinápolyban. Haláláról nincs biztos adat, de legfeljebb 450-ig, II. Theodósziusz haláláig alkothatott. Életéről keveset tudunk, gyakorlatilag csak azt, amit művében önmagáról elárul, ezek alapján feltételezhetően laikus volt, aki a Kaiszareiai Euszébiosz által elkezdett egyháztörténetírói munkásságot folytatta császári megbízásból, de fő támogatója egy bizonyos Theodórusz volt, egy közelebbről be nem azonosítható, magas rangú egyházi személy. Kortársa volt két másik történetírónak, Szózomenosznak és Theodorétosz Kürunak, az utóbbi idézett is tőle, ezért később munkáikat egy kompilátor egybeszerkesztette.
Munkája bevezetőjében megemlíti, hogy a grammatikus Helládiusznak és a filozófus Ammoniusznak (Ammoniusz Hermiáénak?) volt a tanítványa, aki Alexandriából menekült Konstantinápolyba, ahol azelőtt pogány pap volt. Kr.u. 391-ben az alexandriai keresztény közösség megostromolta az utolsó pogány szentélyeket, köztük a Szerapiumot, ahol a legendák szerint a hivatásos bálványrombolókat — akik kifejezetten ilyen célokra felszentelt egyházi tisztviselők voltak — napfény által vezérelt gőzgépek működtette mechanikus ajtók és mágneseken lebegő istenszobrok várták. Szókratész tanítómesterei tehát még azokból a könyvtárakból merítették tudásukat, amik ezekben a zavargásokban elpusztultak. Az azonban nem bizonyítható, hogy valóban hallgatója lett volna a szofista Trolliusznak. Tudjuk még, hogy élete folyamán meglátogatta Paplagóniát és Ciprust.
Munkája, a Historia Ecceclesiastica a Kr.u. 305-439 időszak egyháztörténetét dolgozza fel. A cselekményben továbbra is dominál az a rejtett mondanivaló, hogy a császár a keresztény egyház legfőbb oszlopa és világi gondviselője. Könyvének 5. fejezetében megvédi önmagát, amiért az ariánus vitával foglalkozott. Rá is jellemző az a keleti történetíróknál előforduló stilisztikai fogás, hogy megtörtént eseményeket dramaturgiai szempontok szerint újra szerkesztett toposzban ábrázol. A leghíresebb ilyen esemény a 390. évi híres jelenet, amikor is Szent Ambrus, Milánó püspöke egy udvarias, diplomatikus levélben megtagadta I. Theodosziosz megáldoztatását, nyilvános bűnbánatot követelve tőle a 7000 thesszalonikéi lázadó megöléséért. Ezt a valóban megtörtént eseményt azonban Szókratész egy a kortárs irodalomban gyakran idézett toposz nyomán látványos tömegjelenetként ábrázolta, amikor is a Milánót meglátogató császárt a város népe előtt alázza meg és kényszeríti hódolatra a lelkek fölötti hatalmában magabiztos püspök.
Szókratész egyháztörténetét egy 6. századi kompilátor, Theodorus Lector, a Szent Szófia székesegyház könyvtárosa szerkesztette egybe más kortárs történetírókkal, Szózomenosszal és Theodorétosz Küruval, ez a Historia Tripartita néven ismertté vált szöveg lett az alapja a későbbi kódexmásolatok egy részének. A görög nyelvű eredeti szöveget tartalmazó Codex Regius alapján 1543-ban készült egy szerkesztett kiadás Robert Estienne nyomdájában, ezt Johannes Christophorson latin nyelvű fordítása követte 1612-ben. Az első modern szempontokból is elfogadható kritikai kiadást Henricus Valesius rendezte sajtó alá 1668-ban, Párizsban. Ő a Codex Regiuson kívül felhasználta még a Codex Vaticanus és a Codex Florentinus szövegvariánsát is, illetve a Codex Leonis Alladiban fennmaradt Historia Tripartita verziót. Magyar nyelven Vanyó László egyháztörténeti sorozatában jelent meg az „Ókeresztény írók” sorozat 9. köteteként, Baán István fordításában. (Szent István Társulat. 1984.)

Források:
A bizánci állam kistükre (szerkesztette: Dimitriosz Hadzisz) — Európa könyvkiadó, Budapest, 1974
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története, Osiris, Budapest, 2003
A Wikipedia szócikke: http://en.wikipedia.org/wiki/Socrates_Scholasticus
Catholic Encyclopedia: http://www.newadvent.org/cathen/14577b.htm